(“Nagyon ritka, de nagyon híres betegségben szenvedek. Gyakorlatilag az egész világra allergiás vagyok. Sosem lépek ki a házból. Már tizenhét éve. Csak anyu és az ápolónőm, Carla van itt velem.
Aztán egy napon egy költöztető cég teherautója áll meg a szomszéd ház előtt. Kinézek az ablakomon, és akkor meglátom őt. Magas, vékony, és csak feketét visel – fekete a pólója, a nadrágja, az edzőcipője, sőt még a kötött sapkája is, ami alól egyáltalán nem lóg ki a haja. Észreveszi, hogy őt figyelem, és megakad rajtam a tekintete. Csak nézzük egymást. Olly a neve.
Lehet, hogy nem lehet megjósolni a jövőt, de azért ezt-azt mégis meg lehet. Például nagyjából biztos vagyok benne, hogy bele fogok szeretni Ollyba. És szinte biztos, hogy annak katasztrófa lesz a vége.”
A Minden, minden az év YA szenzációja volt, hiszen nyáron került a mozikba a filmes adaptációja. Eredetileg 2015-ben jelent meg, s Nicola Yoon első regénye.
A történet főszereplője Maddie, aki a súlyos kombinált immundefektus (SCID) nevű betegségben szenved, ami miatt nem hagyhatja el a házát. Szabadidejében olvas és blogol, míg egy nap a szomszédba beköltözik Olly és családja, akivel első látásra megtetszenek egymásnak. Igazából minden adott egy Csillagainkban a hiba szintű csodálatos történethez, de mégsem így lett. Soha nem csalódtam még ekkorát egy könyvben. Ez még a Harry Potter és az Elátkozott Gyermeket is alulmúlta számomra.
Először mondanám a jó dolgokat. Az írónő nagyon szépen ír, és nagyon idézhető a könyv. Szépen írta le az első szerelem lefolyását, a könyv elején még az Eleanor és Parkhoz hasonlítottam magamban. Az első néhány fejezet után nagyon jó a könyv folyása, és nehéz volt letenni. A szereplők elég jól ki vannak dolgozva, főleg ha azt nézzük, hogy ez egy viszonylag rövid, romantikus tinikönyv. Külön tetszett, hogy Maddie nem az átlagos YA hősnő, már csak a családi hátterét nézve sem. Anyukája japán származású, apukája pedig afroamerikai, az ápolója Carla pedig talán mexikói, így plusz pont az írónőnek a diverzitásért. Kb ennyi jót tudtam mondani csak sajnos :(
Most jöjjenek a negatívumok. A történetvezetés, bár olvasmányos volt, szinte a legelejétől fogva teljesen kiszámítható volt. Ahogy haladtam a könyvvel úgy erősödött bennem egy rossz, érzés, hogy ennek valami nagyon összecsapott, klisé vége lesz. Sajnos igazam lett. Igazából a legnagyobb problémám a történettel van így aki nem olvasta még, ne olvasson tovább.
SPOILER KÖVETKEZIK! SPOILER, SPOILER, SPOILER, SPOILER, SPOILER, SPOILER
(kép2)
A történet során kiderül, hogy Maddie apja és bátyja meghaltak egy autó balesetben, amikor Maddie még kisbaba volt. Ez olyan lelki törést okozott az édesanyjában, hogy kitalálta, hogy Maddienek SCID-je van, hogy „megvédhesse”. Tehát Maddie soha nem volt beteg, viszont a steril környezetben való nevelkedés miatt az immunrendszere egy újszülött szintjén van.
Szerintem ez egy undorító húzás volt, az írónő részéről, főleg miután olvastam olyan emberek kritikáit akiknek tényleg ilyen vagy hasonló betegsége van. Egyébként sokan támadták is Yoon-t, hogy rosszul mutatta be a betegséget és a következményeit, illetve hogy milyen gáz, hogy a betegségre épül a sztori, miközben nem is igazi. Erre azt bírta felhozni védekezésül, hogy de hát nem is a betegség volt a lényeg, hanem Maddie és Olly szerelme, és a betegség csak egy leküzdendő akadály volt, csakúgy mint Olly apja. Aha. Oké. Ezzel így semmi baj, csak mondjuk meg lehetett volna normálisabban is oldani az „akadályt”.
SPOILER VÉGE SPOILER VÉGE SPOILER VÉGE SPOILER VÉGE
Néhány szó a filmről. Leszámítva, hogy rossz a történet, nekem nagyon tetszett. Jók voltak a színészek, és az effektek gyönyörűek voltak. A kedvencem az volt, hogy meganimálták Maddie asztronautáját. Persze mint minden filmadaptációban itt is voltak teljesen fölösleges változtatások, mint Maddie származása, vagy a társasjátékok amiket, az anyukájával játszott, de hát ehhez már hozzászokhattunk.
Végezetül annyit mondanék még, hogy ezzel a történettel Nicola Yoon teljesen elvágta magát nálam, és a Minden, minden olvasása óta bojkottálom a többi könyvét.
